New story:)

Sziasztok!! :) 

Elkapott az ihlet, így úgy döntöttem indítok még egy story-t a blogon:) Ha kapok 2-3 pozitív kommentet a prológussal kapcsolatban, akkor felrakom az első fejezetet:) A történet címe: Véres csók
A szereplős oldalon nem sokára meg fogjátok találni a szereplőket is:) Jó olvasást hozzá! Remélem tetszeni fog! ;)

Puszi, Szimi

Véres csók

Prológus

- Ne! Niklaus! Ne tedd! - ordította torka szakadtából. 

- Miért ne, Kedvesem? 

- Ha megteszed.....esküszöm soha többé nem fogsz látni! 

- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - azzal beleszúrta öccsébe az ezüst tőrt. A vele szemben álló személy arca felvette a vámpírjegyeket, és nekirontott az ősnek. A falhoz szegezte, aki ettől alig kapott levegőt. Mélyen a szemébe nézett, és úgy mondta szánakozóan, és egyben lenézően:

- Hidd el, ha egyszer kikerül abból a koporsóból nem az ő haragjától kell félned, hanem az enyémtől! - amint ezt elmondta, elsuhant. A férfi csak bámult egy ideig hitetlenkedve utána, majd folytatta tovább halál nyugodtan dolgát. 

Napjainkban.....

Mindenki figyelmesen olvasta a híreket - vagy épp nézte -, arra várva mikor jelentik be az újabb sorozatos állat támadást. Ugyanis ez pár hónapja megsokszorozódott. Eddig is voltak rejtélyesen elhalálozott személyek, de ez mostanság a kétszeresére, sőt! Háromszorosára nőtt. A város lakók nem mertek kimozdulni lakásaikból, mert attól féltek, ha kilépnek az utcára, akkor beállhatnak az áldozatok sorába. Egy ember volt, aki még veszélyben is megtartotta örökös higgadtságát. Ez a valaki nem más, mint Liz Forbes, a város seriffje. Egyedül mászkált az erdőben nyomok után kutatva, ugyanis még a rendőrök sem voltak hajlandóak bemerészkedni a "halálos erdőbe", ahogy a városban hívják. Csak ment, és ment a földet vizsgálva, mikor reccsenést hallott a háta mögül. Óvatosan megfordult, és körülnézett, de semmi, és senki nem állt ott. A táj csendes és kihalt volt, ha azt a pár őzet nem számítjuk, ami arra legelészett. Hirtelen elsuhant mögötte valami - vagy inkább valaki -. Gyorsan megprödült, majd elsütötte fegyverét. Sikertelenül, mivel a golyó a levegőt súrolta. Ezek után jobbnak látta kifelé venni az írányt. Egész úton úgy érezte, mintha követné őt valaki, de mikor hátranézett már senki sem volt ott. Visszatért a rendőrkapitányságra, sikertelenségét beismerve, és azt, hogy egyedül nem megy semmire. 

Mystic Grill.....

Egy 20 év körüli, szőkés-barna, hullámos hajú, kék szemű lány lépett be a bár ajtaján. Azonnal majdnem minden hímnemű érdeklődését felkeltette aki a helyiségben tartózkodott. Kecsesen odalépdelt a pulthoz, és leült egy szabad székre. Matt, a csapos kedvesen rámosolygott.

- Mit adhatok?

- Egy Bourbon whiskey-t. 

- Máris! - amíg beszélgettek, egy férfi...ugyanmár! Férfi?! Inkább egy kis fiúcska....szerűség vette a bátorságot, és odasétált az éppen alkoholt iszogató lányhoz. 

- Öhm....szia! - köszönt oda neki félénken.

- Hello....mit akarsz? - a stílusa egy kicsit goromba volt, de mit lehet tenni, ha egyszerűen nem bírja a hülyéket. 

- ....Semmit...csak gondoltam idejövök egy kicsit beszélgetni....

- Na ide figyelj! Te ne gondoljál semmit! Nem vagyok egy egyéjszakás kaland, főleg nem neked! - mutatott végig ujjávval a fiúcska...szerűségen. - Látszik nem veszed a célzást! Lefordítom a te nyelvedre oksika?? Húzd el a beled innen még szépen mondom! - az emberke szerűség bólintott, majd szomorúan elballagott. A lány mutatta Matt-nek, hogy kér még egy kört. Az újabb adag egy szemrebbenés alatt a lány előtti pultrészen termett. Megszorította a poharat, és a csapos fiú szemébe nézett. 

- Add a kezed! - óvatosan odanyújtotta neki a kezét. A lánynak előjöttek vámpírfogai, és belemélyesztette őket Matt puha bőrébe. Gyorsan abbahagyta, ugyanis csak meg akart bizonyosodni valamiről. Van-e a vérében verbéna. 

- Remek! Most pedig! Ismered Klaus Mikaelson-t? 

- Igen....

- Tudom, hogy ma el fog jönni, mint minden áldott nap, és kérni fog egy Bourbon-t.

- Igen.

- A verbénás fajtából adj neki!

- De...de akkor meg fog ölni...

- Járulékos veszteség! - kortyolt bele a whiskey-ébe. Pár újabb pohár után meg is érkezett a célszemély. A Matt-et megigéző személy úgy fordult, hogy a hibrid ne láthassa az arcát. 

- Egy whiskey-t! 

- Hozom... - majd elé tette a poharat, a tartalmával együtt. A férfi ivott belőle egy cseppet, de elkezdett iszonyatosan köhögni, és fulldokolni.

- Ezt még megbánod te féreg! Megöllek! - át akart ugrani a pulton, de egy rég hallott hang megakadályozta ebben a tevékenységben. 

- Niklaus! Ezer éve már....szó szerint! - csapta le a poharat, ami a nagy erőtől ripityárra tört. A lány szembe fordult a ledöbbent hibriddel és ördögien rámosolygott.

- Roxy... - hüledezett az ősi. 

- Nahát! Még ennyi év után is emlékszel rám! Ezt vehetem bóknak? - a vele szemben ülő nyelt egyet. 

- Annak veszed aminek akarod! - használta fel ezer évének összes nyugalmát, hogy válaszolni tudjon.

- Kedves. 

- Mindig. Szóval mit akarsz itt?! 

- Tartozom egy szívességgel a testvéreidnek, nem emlékszel?

- Hát sajnálatos módon nem tudott beteljesíteni ezt a bizonyos szívességet!

- Tudom. Ezért is jöttem. Újra az élők sorában akarom látni mind három testvéredet!

- Tudtommal négy van. 

- Finn egy fikarcnyit sem érdekel! Sosem bírtam! Kol-t, Elijah-t, és Rebekah-t annál inkább, szóval én most szépen megyek és kihúzom belőlük a tőrt, amihez a te jóvoltadból jutottak hozzá! Persze csak miután elmondtad, hol rejtegeted őket! Halljuk!

- Hát arra várhatsz, Kedvesem!

- Drága, drága Niklaus-om! Itt nincs olyan válasz, hogy nem! Két lehetőséged van: vagy megmondod hol vannak, vagy megöllek! 

- Pedig ezt az egyet sohasem fogod belőlem kiszedni!

- Ó tényleg? Nah de mindegy is, egy hülyével nem érdemes vitázni! Én most megyek szívem. Egy napod van, hogy átgondold a válaszodat. - amint elmondta kilibbent az ajtón. Klaus követte. 

- Roxy várj! Miért jöttél vissza? 

- Ennyire zavar az itt létem drága? - felelt kérdésre kérdéssel, és megsimogatta az arcát. 

- Nem, csak tudod így 900 év után a felbukkanásod kissé.....váratlan!

- Nem kell neked mindent tudnod, Niklaus! Mindent a maga idejében!

- Nem a maga idejében, hanem most! 

- Hé ezt nem így játszuk! Az egyetlen aki itt most parancsolgathat az én vagyok, te is jól tudod, a múltban történtek után igazán illene most minden ízedben remegned a felbukkanásom miatt. 

- Azt már nem! - kapta el a lány torkát, aki egy könnyű mozdulattal lecsavarta az őt szorongató kezet, és a személyt, akihez tartozik a falnak szegezte. 

- Még mindig kitartasz a nemleges válasz mellett?! - érdeklődte fenyegető hangnemben.

- ...Igen.... - -kapkodott levegő után a fogva tartott. 

- Rendben drága! A te döntésed, tehát viseld el a következményeket is! - azzal a lendülettel egyszerűen kitörte a nyakát. Hagyta, hogy a földön landoljon, felkapta, majd elindult vele a Lockwood pince felé. Amint odaért, bele ültette a vasszékbe, ami már nagyon régóta ott porosodott, de most végre hasznát lehet venni. Leláncolta, majd beverbénázta. Pár óra múlva a hibrid ébredezni kezdett. Köhögve nyitotta ki szemeit, és az első amit meglátott, a vért iszogató elrablója volt. Nehézkesen elkezdett nevetni.

- Bárhogy kínzol, úgysem fogod kiszedni belőlem, hogy hol vannak!!

- Nem szükséges! Véletlenül nem a villád alatti barlangrendszerben tárolod őket?! - a férfi hallgatását néma beismerő vallomásnak vette. Szánakozóan elvigyorodott, majd vámpírsebességre kapcsolt. Tíz perc múlva meg is érkezett a Mikaelson villához. Berúgta az ajtót, és a pince felé sétált, ugyanis onnan lehetett átjutni a barlangrendszerbe egy titkos átjárón keresztül. Sokáig bolyongott a föld alatt mire megtalálta a koporsókat. Először felnyitotta azt, amin díszesen tetszelgett a "Kol" felirat. Megszorította, majd egy mozdulattal ki is rántotta a legfiatalabb ősből a tőrt. Utána következett Elijah, végül Rebekah. Amíg ébredeztek, felsuhant a konyhába néhány tasak vérért. Arra kapta fel a fejét, amikor valaki elkezdett káromkodni a ház alatt, oltári hangosan. Lerohant, majd Kol dühös arcával találta szembe magát. Viszont amint meglátta a lányt, ellágyultak a vonásai.

- Roxy.... 

- Kol! Jól vagy?

- Mostmár...Köszönöm! - ere a válasz csak egy kedves mosoly volt. Sorban felébredt a másik két ősi is. 

- Én most elmegyek, de hoztam vért. - odadobott mindhármuknak egy-egy tasakkal. - Tudom nem a legjobb, de most megteszi....

- Várj! - kiabált utána Bekkah.

- Igen?

- Maradj itt! 

- Mi? De miért? - vágott értetlen arcot. 

- Mert megmentetted az életünket!

- Várjatok ezzel a nagy örvendezéssel! - szólalt meg Elijah. - Hol van Niklaus?

- Nyugodjatok meg, őt elintéztem! A Lockwood pincében van!

Este.....

Rebekah megmutatta Roxy-nak a szobáját, aki ezek után elvonult, bezárta az ajtót, és rádőlt az ágyra. A plafon bámulta megállás nélkül. Egyszercsak azt hallotta, hogy valaki kiugrik a szomszéd szoba ablakán. Kinézett, és látta, hogy Kol éppen felfelé tart. 

- Kol?! Mi a franc?! Te hülye vagy! - nevette el magát a vámpír lány. Amint ezt kimondta, az ősi már előtte is termett, majd egy óriási csókot nyomott ajkaira. 

- Rég találkoztuk, Miss Petrova!