Keringő a halállal 16. - Az utolsó szabadulási lehetőségeddel együtt, eltemetlek téged is!

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet, de változott a terv, ugyanis a következő fejezetnek lesz "A holtak városának fogságában" a címe, nem pedig ennek. Azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást hozzá! 

                                                                           Puszi, Szimi

Florence & The Machine - Seven Devils 

- Fuss! - amint elmondta nem bírt tovább uralkodni magán, és előtört az előbbi, legsötétebb énje. Olyan volt, mintha nem is ő irányítaná a testét. Kol nem tétovázott, vámpírsebességre kapcsolt. A lány egy gyilkos mosolyt villantott, és utána ment.

Mystic Falls, Mikaelson villa.....
Mi a......Mi történt?! Abban a pillanatban egy jól kifaragott karó fúródott hasfalába. Felordított, majd nehézkesen kinyitotta szemeit. Mindent homály fedett. Egy alak rajzolódott ki előtte. Lassan kezdett élesedni a kép, és egy kék szemű, szőke, mindenre elszánt vámpír lánnyal találta szembe magát. Rebekah. Hát persze! Ki más?! Forgatta meg szemeit. Az ősi szőkeség erre egy karóval válaszolt.
- Na először is! Egy dolgot már most tisztázzunk! Amit tőlem fogsz kapni, azt nem teszed ki az ablakba! A megváltó halálért fogsz könyörögni, DE nem kapod meg! Arról ne is álmodj én legdrágább Damon-kém! Hisz' nekem is jár egy kis szórakozás, nemde? - mosolyodott el ördögien.
- Neked is szia Bex! Az én oldalamról is tisztázzunk egy-két dolgot, rendben szivi? Először is: ne rajtam éld ki a perverz gyilkolászós hajlamaidat, oké?! Nem vagyok a játékszered, és nem is leszek soha! Megölhetsz, ha akarsz, DE tudom, hogy nem fogod megtenni! Ahhoz túlságosan is imádsz! - természetesen a jól ismert Damon-féle cinizmus nem maradhatott el.
- Ebbe belekezdened is kár volt! Tudod mi a legnagyobb gáz? Az, hogy akkora arcod van, hogyha szökni próbálnál, nem férnél ki az ajtón! - bólogatott komolyan Bekkah. Az idősebbik Salvatore elröhögte magát.
- Te ezt most komolyan gondoltad? Mindketten tudjuk, hogy hőn áhított vágyálmod, hogy egyszer beléd szeressek! - húzodott önelégült vigyorra a szája.
- Hát te hülye vagy! - háborodott fel a lány.
- Csak az igazat mondom szivi!
- Engem te ne hívj szivinek!
- Akkor minek hívjalak? Cica, Baby, Édes, Szívecském, soroljam még?
- Hogy lehet valaki ekkora paraszt, mint te?!
- Könnyen.
- Figyelj! Egy dolgot kérdezek, aztán hagyjuk is békén egymást!
- Lökjed Cica!
- Először: fogd be azt a nagy pofád! Szóval, néha nincs eleged saját magadból?! Mert nekem már nagyon elegem van az egódból! Remélem tudod, hogy a bunkóságnak is van határa!
- Igen Baby, tudom, hogy van! Nekem meg útlevelem! - kacsintott rá a dühöngő szőkeségre. Rebekah Damon elé lépett, és egy egyszerű mozdulattal kitörte a nyakát.
- Most megjárod, te utolsó, senkiházi féreg! - a lány vészjóslóan elmosolyodott, majd felkapta a férfit, és elsuhant. Amint, leért a Mikaelson villa alatt húzódó barlangrendszerbe, ledobta a földre áldoztatát. Egy koporsóhoz sétált, és felnyitotta. Üres volt. Rajta díszesen tetszelgett a "Rebekah" név. Az ősi elfintorodott, saját koporsója viszontlátásának "örömére". Nem értette soha, hogy bátyjának, Nik-nek, mi jó abban, hogy koporsóba zárja őket, egy ezüst tőrrel a szívükben. "Óvatosan" beledobta Damon-t a koporsóba, úgy, hogy csattant. Rázárta a fedelét, és elkezdte húzni a kijárat felé. Az erdőbe vitte, ahol már egy előre megásott gödör várta őket. Mint mindig, Bekkah most is minden eshetőséget számításba vett. Egy nagy lendülettel belehajította a koporsót, és előjött két ember. Bex kiadta a parancsot, majd, mint két engedelmes zombi, dobálták rá a földet, ezzel betemetve Damon összes szabadulási esélyét.


Klaus még mindig nem tudta elhinni, hogy Scar képes lett volna hidegvérrel megölni őt. Ráadásul öccse mentette meg. Üveges tekintettel járkált az utcákon. Egyszercsak arra lett figyelmes, hogy a temető közepén állt. Hangokat hallott. Körülnézett, de nem látott semmit. Megfordult, és előtte termett Kol, rémült tekintettel.
- Mit keresel itt?! - "érdeklődte" meg a hibrid.
- Scar.... - az ősi zihálva vette a levegőt. - Scar......meg akar ölni!
- Nála vannak a tőrök?!
- Rosszabb. Nála van a fehértölgyfa karó!
- Mi?!
- Süket vagy?! - veszekedésüket az szakította félbe, hogy észrevették amint valaki belép a temető kapun.
- Kol! Tudom, hogy itt vagy! Gyere elő! - Kol és Klaus összenéztek, majd a két kivezető úton indultak külön-külön vámpírsebességgel. Scar várt egy kicsit, és meghallotta valamelyik ősi lépteit. A hibrid volt az.
- Elbújhatsz, de nem menekülhetsz!
- Nem is akarok. - állt elé Nik. Scar hidegen elmosolyodott, amitől a férfit kirázta a hideg. A lány elé suhant. Az megszorította a karót, és le akarta szúrni vele az ősit, de Klaus gyorsabb volt, és előrántott a zsebéből egy pengét, amit még körülbelül a 18. század vége felé zsákmányolt akkori legfőbb ellenségétő, Alphonz Bellatunde Delgallo-tól, akinek ismertebb neve Papa Tunde.  A penge a lány hasában kötött ki, aki erre felordított a fájdalomtól. Vámpírjegyei eltűntek, és újra a régi kék szemű Scar volt. Teste magába temette Papa Tunde pengéjét. A lány sikítására Kol is felfigyelt, és elindult a hang irányába. Ekkor még nem tudta, milyen látványban lesz része. Odaért, és egy önelégült, gyilkos tekintettel találta szembe magát. Klaus volt az.
- ...K...Kol.... - nyögte utolsó erejéből a hibrid lány.
- Scar! - ekkor látta meg a földön szenvedő szerelmét. - Mit tettél te féreg?!! - indult meg bátyja felé indulatosan. Legszívesebben megölte volna. De most fontosabb volt neki Scar hogyléte, mint a bosszú. Felkapta és elindult vele a kivezető kapu felé, de bárhogy próbálkozott, nem tudott kilépni. Egy láthatatlan fal megakadályozta.
- Mi a fene?! - lepődött meg az ősi. Nem tudta mit tegyen. Vagy talán mégis! - Klaus Mikaelson! Igaz, hogy a bátyám vagy, de ha te hidegvérrel meg tudtál ölni, nem is egyszer, akkor én miért ne tehetném meg?!