Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet. Nem lett túl hosszú, de szerintem egész izgi. Jó olvasást hozzá. Nah puszi, Szimi:)
"A romos háznak teljesen össze kell dőlnie, hogy új épülhessen a helyén..."
Chicago, Illinois állam...
- Most rajtad a sor, hogy segíts!- nézett komolyan a férfi. A nő lassan felemelte fejét, majd tekintetét Kol felé irányította. Rezzenéstelen arccal bámulta, megállás nélkül. - Mi az? Azt mondtad vissza tudod hozni! - de Eleonore még mindig tétovázott. - Könyörgöm mondj már valamit! - hangja kétségbeesést tükrözött.
- Csak egy mód van... - szólalt meg üveges tekintettel.
- Mondd már!! Mi az az egy mód?! - csillant fel szeme.
Túlvilág
Scar éjjel-nappal a legfiatalabb őst figyelte. Most is. Nagyon szomorú volt, mert tudta, hogy ez a mostani csillogás hamarosan el fog tűnni szerelme szemeiből. Nem akarta, hogy megtegye, amit Eleonore fog kérni azért, hogy ő újra élhessen. Úgy vélte nem ér annyit az élete.
Chicago, Illinois állam...
A nő egy ideig szótlan maradt, majd rászánta magát a beszédre.
- Áldozat. - válaszolt egy szóval.
- Milyen áldozat?? - kíváncsiskodott az ősi.
- A te életed az övéért. - erre Kol láthatóan nagyot nyelt. Most, hogy végre meg van az esély arra, hogy Scar újra éljen, neki kell meg halnia. Már soha többé nem lehet együtt azzal, akit szeret. Most aztán már végképp úgy érezte, hogy semmi értelme az egész nyamvadt életének. A válasszal tétovázott egy kicsit, de megszólalt.
- Megteszem. De csak is azért, hogy ő élhessen. - jelentette ki. Hirtelen villám csapott be Eleonore kriptájába. Egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. A férfi értetlenül állt a történtek előtt. Aztán lassan összeállt a kép. Legutóbb akkor volt ilyen érzése, mikor az előbb felélesztett 18. századi nővel találkozott szellemként. De ez most nem lehetséges, mivel itt állt előtte, látszólag pedig hús és vér volt. Hirtelen egy árny suhant elé, amiből lassan kirajzolódott szerelme alakja. A szellem keze közé fogta a hőn szeretett férfi arcát, mélyen a szemébe nézett, és ezeket a szavakat mondta:
- Nem teheted ezt! Nem halhatsz meg MIATTAM!! Nem ér ennyit az életem! - buggyant ki pár könnycsepp üres tekintetű szemeiből, ami régen úgy csillogott, hogy az semmihez sem volt fogható.
- De megteszem. - hangja határozottságot tükrözött.
- Miért?! - potyogtak megállás nélkül a könnyei. - Semmi értelme, ha te nem leszel többé!
- Megteszem, mert szeretlek, és, hogy neked jobb legyen. Hidd el, minden meg fog változni. Minden jobbra fordul. Megígérem.
- Nem, nem és nem! Nélküled nem lesz soha jobb!
- Dehogynem. - ezek után a kijelentések után Scar Kol szemébe vájta tekintetét.
- Nem fogod megtenni. Élni fogsz és boldog leszel egy másik lánnyal. Halványan derengeni fog, hogy ki is voltam, de semmi több. Megértetted? - kérdezett vissza könny áztatta arccal.
- Igen. - válaszolt remegő hangon.
- Most pedig mondd utánam: Már nem rád, csak az emlékedre emlékszem!
- Már nem rád, csak az emlékedre emlékszem! - amint az ősi ezt kimondta, Scar a földet kezdte tanulmányozni, végül felnézett.
- Köszönök mindent. Mindent, amit értem tettél. Köszönöm a csodás sétákat, a szenvedélyes csókokat, és a felejthetetlen éjszakák. Sosem fogom tudni meghálálni ezeket. Vagyis...nekem ez a hálám. Hogy nem hagylak tovább szenvedni. Hogy hagyom, és végignézem amint továbblépsz, és újra beleszeretsz valakibe. Tudom, nem fog könnyen menni, de próbáld meg. Próbáld, tedd meg, és végül győzz! Jegyezd meg örökre: erősebb vagy, mint gondolnád! Viszlát, szerelmem! - amint ezek a fájdalmasak mondatok elhagyták a száját, elkezdett halványulni, majd eltűnt.
6 hónappal később, New Orleans...
Minden más lett. Valami új, ami egyben régi. Van itt félelem, ármány, és harc is bőven. Csak egy dolog nincs, és soha többé nem is lesz. Igaz szerelem. Persze vannak mámoros éjszakák, de azok jelentéktelenek. Más vonta uralma alá New Orleans-t. Valaki, akitől mindenki retteg, és akinek mindenki engedelmeskedik.
- Diego! Ellenőrizd a vámpírok létszámát. Páran eltűntek. Nem kéne még több halott.
- Rendben. - engedelmesen bólintott majd elsuhant. Egyszercsak mobilcsörgés hallatszott.
- Mit akarsz Marcel?! - szólt bele arrogánsan-
- Újabb gyilkosság.
- Ez már az ötödik a héten. Mennyi?
- Tíz.
- Hogy mi?! Ezt nem mondod komolyan!
- Pedig annyi.
- Odamegyek.
Kikötő...
- Basszus, ilyen nincs! Ki volt?!
- Senki nem tudja. Csak jött, aztán pedig távozott.
- Olyan nincs, hogy "aztán pedig távozott"! Melyik nyomorék öleb volt még ott a támadáskor?!
- Thierry.
- Hozd ide! - abban a szempillantásban Marcel vámpírsebességre kapcsolt. - Áh hello T.! Viszlát T.! - egy gyors mozdulattal kitépte a szívét. Az ex-Negyed királyának megszólalni se volt ideje, mert kiabálva rohant hozzájuk három vámpír, hogy siessenek, mert nagy baj van.
Vámpírtanya...
Ordítások és halálsikolyok hallatszottak. Vér áztatott mindent.
Marcel belépett és meglátta az öldöklő Klaus-t.
- Klaus! Elég legyen! Mit akarsz te itt?!
- New Orleans-t. Én leszek a hőn szeretett városod ura! - errebesétált a hibrid mögé a mostani uralkodó.
- Uralkodj a magad fajtán, te elfajzott, utolsó senkiházi korcs!! - mondta az " egy perced van, hogy fuss" hangszínén. Niklaus-nak túl ismerős volt a hang ezért megfordult. A lélegzete elakadt, a szíve pedig kihagyott egy dobbanásnyit. - Egyszóval: ha kell a város, ahhoz előbb engem kell megölnöd. Megint.
