Véres csók 2. - Elhalványult emlékek

Sziasztok!
Végre meghoztam a második fejezetet, remélem elnyeri a tetszéseteket!;)
Puszi, Szimi


Salvatore panzió...

Damon épp whiskey-t iszogatott, amikor a hasonmás belépett az ajtón. 

- Áhh hello Elena! Már vártalak! 

- Bocsika, de nem Elena vagyok! 

- Mit akarsz Katherine?! 

- Nem talált szivi! - erre a férfi teljes testével a "nem Katherine és nem Elena" hasonmás felé fordult.
- Ne szórakozz velem! Mondd el melyikük vagy és kész!
- Nem érted te kis pöcs?! Nem Katherine, nem Elena, hanem Barbara!
- Mi?! Te vagy a harm...jajj ne már egy harmadik hasonmás! Te is össze fogsz jönni Stefan-nal?? - hangja cinizmust tükrözött.
- Lehet, hogy eljátszadozom vele egy kicsit...egyelőre még meghagylak titeket a drága Elena-nak!
- Meg kell, hogy mondjam, kedvességed határtalan!
- Ha már a kedvességnél tartunk, abból te sem szenvedsz hiányt, szóval szerintem meg se szólalj! - kacsintott rá az idősebbik Salvatore-ra.
- Hát te hihetetlen vagy!! - replikázta a vámpír, megvetéssel a hangjában.
- Köszönöm! Sokan mondták már! - nevetett fel cinikusan. Végszóra az ajtó nyikorogva kinyílt. Magassarkú cipők kopogása hallatszott. Pár másodperc múlva egy szőke ciklon robbant be a helyiségbe fújtatva.
- Minek köszönhetem azt a kegyet, hogy az imádott Rebekah Mikaelson betette lábát poros kis városunkba, azon belül is ősrégi házamba? - színészkedett a drámai hatás kedvéért. Bex se szó, se beszéd, hasbarúgta Damon-t, aki erre felborult a kanapéval karöltve, és ennek eredményeképp megismerhette a padlót. Mikor felfogta mi is történt pontosan, gyorsan felpattant, és dühös tekintettel meredt az ősi szőkeségre.
- Mi a fene bajod van?!? - fakadt ki a férfi.
- Nem is tudom, drága Salvatore farok!! Talán az, hogy rám küldted Mikaelt!! - ordította.
- Honnan veszed, hogy én voltam?!
- Onnan, hogy tudom! Mondd el miért tetted! - kapta el a vádolt személy torkát, az pedig levegőhiány, és az erős szorítás hatására fuldokolni kezdett.
- Nem...én...voltam! - nyögte nehézkesen. - Azt hittem, még mindig kiszárítva fekszik abban a poros kriptában a semmi, és az isten háta mögött sarkán! - kapott új erőre, mikor a szorítás lazult. Bekkah erre akkora pofont lekevert neki, hogy a fal adta a másikat.
- Kár tagadni, tudom, hogy te voltál! Egyszer úgyis dalolni fogsz, és én ott leszek, akkor pedig nincs menekvés!!! - amint ezt elmondta, vámpírsebességre kapcsolt, majd erőteljesen becsapta maga mögött az ajtót. Damon törni-zúzni kezdett. Csak egy amolyan "nem zavar, hogy én is itt vagyok" köhintésre figyelt fel.
- Tűnj már el innen Miss Kedvesség!!
- Nem megyek sehova, amíg el nem mondod az igazat!!
- Milyen igazat?!?
- Te küldted rá Bex-re az ősapucit?!
- Semmi közöd hozzá!!
- Oh Szívem, sokkal több közöm van hozzá, mint azt bármelyik kis nyomorult is hinné!!
- És akkor?! Mi van, ha én voltam?! Nagy büdös semmi!!
- Köszönöm a nagyon választékos beszélgetésünket! Ennyi épp elég! Na puszika! - küldött Damon-nek egy puszit a levegőben, majd távozott.
- Chh! - tárta szét karjait, értetlenül meredt az előbb távozott hasonmás hűlt helyére. Hirtelen megfordult, és előtte termett az egyik hasonmás.
- Mit akarsz már megint?!!
- Mit akarnék Damon? - simogatta meg a vámpír arcát.
- Elena?
- Ki lenne, ha nem én? - érdeklődött.
- Semmi, hagyjuk!
- Ne hagyjuk! Szóval ki, Damon? Katherine?! Vagy esetleg Barbara?! - erre az idősebb Salvatore-ban megállt az ütő.
- Mi?! Ki az a Barbara?! - adta a hülyét.
- Nagyon jól tudod te azt, Szívem!- mosolyodott el ördögien.
- Te! Miért jöttél vissza?!!
- Áh lényegtelen! ...Csak revansot veszek! - a férfi felordított a fájdalomtól, majd térdre rogyott. A lány lassan közelebb sétált, és egy egyszerű mozdulattal kitörte Damon nyakát.

Mikaelson villa...
- Klaus! Hol a francban vagy, te hátbatámadó nárcisztikus seggfej?!
- Neked is szia, drága húgom! - lépkedett ki halál nyugodtan hálószobájából. - Miben lehetek a szolgálatodra? - Bekkah nem szólalt meg, csak a hátát mutatta a hibridnek. Hirtelen megragadott egy vázát, és fejbedobta vele bátyját. Vagyis csak szerette volna, ugyanis Nik elugrott az utolsó pillanatban, bár a meglepődöttségtől majdnem nem jött össze neki.
- Mi bajod van?!? - háborodott fel Klaus.
- MIKAEL!!! - üvöltötta torka szakadtából testvére képébe.
- Mi van vele? - mondta nyugodt hangszínen, de belül remegett a név hallatán.
- Itt van, és vagy te, vagy Salvatore hívta!!
- Én?! Komolyan?! Szerinted olyen hülye vagyok, hogy felélesztem azt a személyt aki ezer éven keresztül meg akart ölni?!!
- Már nem tudom...! Csak egyszerűen...félek!! - kezdtek el hullani a könnyei. Klaus elé sétált és jó szorosan átölelte.

Kol a szobája plafonját kémlelve gondolkozott azon, amit Roxy mondott. "Emlékezz mi történt legutóbb!"  Azóta ezen járt az esze.

1123, Bulgária...
- Szeretlek, Kol! 
- Én is szeretlek! 
- Na jó, vége az érzelgősségnek! - lépett elő Klaus. Hátulról átfonta Kol nyakát, és az ezüst tőrt a szívéhez tartotta. 

- Ne! Niklaus! Ne tedd! - ordította torka szakadtából. 

- Miért ne, Kedvesem? 

- Ha megteszed.....esküszöm soha többé nem fogsz látni! 

- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - azzal beleszúrta öccsébe a tőrt. A vele szemben álló személy arca felvette a vámpírjegyeket, és nekirontott az ősnek. A falhoz szegezte, aki ettől alig kapott levegőt. Mélyen a szemébe nézett, és úgy mondta szánakozóan, és egyben lenézően:

- Hidd el, ha egyszer kikerül abból a koporsóból nem az ő haragjától kell félned, hanem az enyémtől! - amint ezt elmondta, elsuhant. A férfi csak bámult egy ideig hitetlenkedve utána, majd folytatta tovább halál nyugodtan dolgát. 

Napjainkban...
Halk, könnyű léptek hallatszottak a Mikaelson villa márvánnyal borított padlóján.
- Niklaus! - hőkölt hátra a lány, mikor meglátta a hibridet. A férfi Roxy meglepődöttségét kihasználva a falhoz szegezte. Az pedig szánakoan elmosolyodott. Klaus legutóbb akkor látott ilyen mosolyt, mikor leszúrta Kol-t. Tudta, hogy ez nem jelent jót.
- Hogy kerülsz ide?! - "érdeklődte" a lány. - Elméletileg még mindig a Lockwood pincében kellene sínylődnöd!
- Elméletileg, drágám, elméletileg! Gyakorlatilag viszont nem!
- Hadd találjam ki! Rebekah.
- Ami igaz, az igaz. Neki is köze volt hozzá. - engedte el a Petrova lányt.
- Szánalmasak vagytok! Mind a ketten! - azzal a lendülettel, ahogy jött, elviharzott.

Mystic Grill...
A zene üvöltött, a bent lévők pedig buliztak, tomboltak. A mai nap nem volt túlzottan csendes a Grill-ben. Matt, a pincér egész nap talpon volt, és hol ide, hol oda ugrott. Roxy erre a képre toppant be a bárba. Kecsesen a pulthoz lépkedett, majd helyet foglalt.
- Hé, Matty fiú! - kiabált oda neki.
- Roxy, ha jól tudom. - mosolygott rá.
- Pontosan. - vájta mélyen szemét Matt-ébe. - Egy Bourbon-t. - pár pillanat múlva az ital meg is érkezett. - Fizeted.
- Látom a modorod a régi, kis spártai! - a túlságosan ismerős hang hallatán, a lány odafordult. Amint meglátta ki is szólította meg, szíve kihagyott egy dobbanásnyit, és még a levegő is megakadt benne. Soha többé nem akart találkozni vele.