Kedves naplóm!
A mai nap egy jeles alkalom, ezért is kezdtem el naplót írni. A nevem Carly Adams. 17 éves vagyok, és egy kisvárosban élek, a neve Mystic Falls. A helyi gimnáziumba járok, pompom lány vagyok, a suli legmenőbb csaja - ami nem mindig válik előnyömre -, ja és nem utolsó sorban vámpír. Ez nem kamu! Tényleg vámpír vagyok, és őszintén szólva utálom! Utálom magam! Utálom azt, hogy embereket kell ölnöm és vért innom! Undorodom magamtól! Vagyis csak undorodtam. Egészen a mai napig. Hogy mi változott?
Ma reggel.....
Reggel a telefonom csengőhangjára ébredtem. Próbáltam elérni, de ebből csak az lett, hogy a mobilom és a szobám padlója közelebbi ismeretséget kötöttek. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból és felvettem a készüléket, ami - szerencsére - egy karcolás nélkül megúszta ezt a kis "balesetet".
- Igen? - szóltam bele, ugyanis túl álmos voltam ahhoz, hogy megnézzem, ki olyan vakmerő, hogy szombaton, ilyen korán beválallja az ébresztő óra szerepét.
- Cars? Te vagy az? - kérdezte az illető, akit felismertem a hangja alapján. Tyler Lockwood. Hát ki más? Őszintén szólva már kezd idegesítő lenni a nyomulása. Nem értem, mit nem ért azon, hogy nem. Egyszerűen nem jut el az agyáig - már ha egyáltalán van neki -, ha valaki elküldi őt melegebb éghajlatra.
- Tyler!? Mit akarsz?! - kérdeztem ingerülten, ugyanis bármikor meghallom a hangját kiráz a hideg. Főleg ilyen korán, és ráadásul szombaton.
- Én csak...szóval.... - hebegett-habogott össze-vissza a reakcióm hallatán, és nem bírta volna kinyögni az istenért se, hogy mit is akar pontosan. Á nem! Neki előtte muszáj valamivel húznia az agyamat, mint általában. Pedig annyira vissza akarok menni aludni! Már épp készültem megszólalni, amikor bontotta a vonalat. Hallelujah! Gyorsan felsétáltam a szobámba és próbáltam vissza aludni, de sehogy se ment. Oh de jó, emiatt a barom miatt még aludni se tudok. Fél óra szenvedés után úgy döntöttem, hogy felöltözök, és elmegyek a Mystic Grill-be. Felkaptam valamit magamra, mivel nem igazán érdekelt, hogy mi van rajtam. Most nem. Pedig ez tőlem elég szokatlan, de most csak Tyler-en járt az agyam, és azon, hogy miért nem tudja felfogni, hogy nem akarok tőle semmit?! Különben ha akarnék is, akkor is van egy kis bökkenő.....névszerint Klaus Mikaelson. Fülig belém van zúgva - bár nem tudom mivel érdemeltem ki a figyelmét -, és nekem se közömbös ő. Amióta megérkezett Mystic Falls-ba, azóta nem bírom lerázni, és ezzel elérte, hogy legalább szóba álljak vele a szörnyű tettei után. Erre most tessék! Elárultam a barátaimat, akik mindenáron el akarják pusztítani őt. Én pedig pont most leszek szerelmes?! Ráadásul abba akit tiszta szívemből gyűlölnöm kellene?! Térj már észhez Cars, hiszen meg akarta ölni Elena-t, az egyik legjobb barátnődet! Mondjuk ez most teljesen hidegen hagy. Nem érdekel a kis Elena királynő. Egyszer, legalább egyszer hadd legyen már az amit én akarok, ne pedig az amit a többiek. Névszerint: szöszi Caroline, Elena királynő, az a barom Damon, nyuszievő Salvatore és persze a kis boszi. A gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki. Kelletlenül letrappoltam a lépcsőn és kivágtam az ajtót. Istenem mit keres ez itt?! Na most lett elcseszve a napom! Már csak ez hiányzott!
- Cars! - indult volna felém, de becsaptam az orra előtt az ajtót. Erre elkezdett dörömbölni. Sose adja fel?!
- Nyögd ki mit akarsz, aztán mehetsz amerre látsz!- tudom, tudom kicsit bunkó voltam, de akkor is! Elegem van már belőle! Mi lenne akkor, ha megtudná, hogy Klaus szerelmes belém, és nekem is tetszik? Vett egy mély levegőt és belekezdett a mondókájába.
- Én csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem valahová? - érdeklődte kérlelő bociszemekkel. Oh ha tudná, hogy ez nálam nem jön be!
- Nem! Azt hittem ezt már tisztáztuk, úgyhogy le lehet rólam szállni! - azzal a lendülettel a Grill felé vettem az irányt.
Mystic Grill....
Beséltáltam a szórakozóhelyre, ahol teltház volt. Megláttam a pultban Matt-et, az egyetlen olyan barátomat akiről tudom, hogy bármit elmondhatok neki, mert nem adja tovább senkinek. Ez manapság nagyon ritka.
- Hello Matt! - köszöntem kedvesen. A mai hangulatomhoz képest kedvesen. Neki persze rögtön feltűnt, hogy valami nem oké. Nem igaz, hogy miért kell mindig mindent észrevennie?! De azért jól esik, hogy valaki foglalkozik velem is nem csak a "drága" kis Elena-val. Szerintem Matt-től furcsa, hogy velem tőrődik inkább és nem pedig Elena-val, ugyanis Matt a kiskirálynő exe. Egyáltalán van még olyan pasi a suliban aki nem volt meg neki?!
- Szia Carly! - köszönt szintén kedvesen. Legalább neki jó hangulata volt. - Mi a baj?
- Semmi.... - próbáltam kibújni a válasz alól...kevés sikerrel.
- Ugyan már! Engem nem tudsz átverni, szóval?
- Tyler....
- Mit tett?
- Semmit csak egyszerűen rám van szállva, és azt akarja, hogy járjak vele. De én másba vagyok szerelmes.....mondjuk lehet, hogy nem kellene.
- Miért? - vágott értetlen arcot. Erre sóhajtottam egy nagyot.
- Mert...csak...bocsi, de ezt nem szeretném elmondani...
- Hát oké.....mit adhatok? - váltott témát, ugyanis látta, hogy ebből a beszélgetésből semmi jó nem fog kisülni.
- Lepj meg! - mondtam egy fokkal vidámabban.
- Értettem. - vágta haptákba magát, amitől elkapott a röhögőgörcs. Tuti ez volt a célja. Pár perc múlva egy koktéllal a kezében tért vissza.
- Wow! Ez remekül néz ki! - dicsértem meg remekművét mosolyogva.
- Parancsolj. Egy Atomic Cat koktél. - belekóstoltam és egyszerűen fantasztikus volt. Később még ittam pár ilyet, de még nem voltam részeg, és nem is terveztem leinni magam a sárga földig. Beszélgettünk egy pár órát. Egyszercsak betoppant az akivel a legkevésbé akartam most találkozni. Klaus. Próbáltam úgy a pult felé fordulni, hogy ne vegyen észre. Természetesen sikertelenül. Végülis miért is ne venne észre az 1000 éves ősi hibrid, aki történetesen belém van zúgva. Nagy mosollyal az arcán odasétált hozzám.
- Szia Cars!
- Klaus.... - mondtam unottan és kedvtelenül.
- Mi a baj? - hát persze az ő figyelmét se kerülte el.
- Komolyan.......mindenki ezt kérdezgeti tőlem! - azzal felálltam és kimentem az utcára. Ki akartam szellőztetni a fejem. Túl sok volt ez a mai nap. Sétálgattam a házak között. Hirtelen éles szúrást éreztem a bordáimnál. Meglőttek. Aztán még többször. Nem tudtam elkapni őket, ugyanis nem láttam merre vannak. Ahhoz túl részeg voltam. Pedig nem akartam sokat inni. Elkezdtem szédülni. Már csak sikolyokat hallottam, és azt hogy valaki a nevemet kiabálja. Majd minden elsötétült előttem. Innentől már csak abból tudom a történteket, ahogy elmesélték.
Pár órával később....
Kezdtem ébredezni és hallottam két férfi hangját. Az egyik biztos, hogy Klaus volt, a másik pedig minden bizonnyal Elijah. Veszekedtek. Azt már nem bírtam kivenni, hogy miért. Kár. Egyszercsak abbahagyták ezt a kis "társalgást", és egyikőjük a szoba felé vette azt irányt, amiben én feküdtem. Kinyílt az ajtó és Klaus lépett be rajta aggódó szemekkel.
- Cars.....jól vagy? - érdeklődte őszinte kíváncsisággal. Jól esett a törődése.
- Igen....fogjuk rá.... - erőltettem mosolyt az arcomra, majd az oldalam felé tévedt a tekintetem, ahonnan Klaus már kiszedte a lövedékeket. A hibrid megnyugodva fújta ki a visszatartott levegőt. Ezek után pár alap kérdést tett fel, végül elkezdtünk beszélgetni.
- Kérdezhetek valamit? - érződött a bizonytalanság a hangomból. Felült mellém az ágyra és a szemembe nézett. A tekintete fogva tartott.
- Persze. - mondta vidáman.
- Milyen volt a gyerekkorod? - tettem fel azt a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott. Erre Klaus arca elkomorult. Bárcsak ne tettem volna fel ezt a hülye kérdést! De belekezdett.
- Szar. - ilyet se hallottam még egy ősitől se. Azt hittem régen nem beszéltek így...mondjuk azóta eltelt jó pár év. - Az apám gyűlölt és folyton rajtam töltötte ki a dühét. Az anyám megvetett, és a legfőbb hibájaként tekintett rám. - látta rajtam, hogy ez nekem nem elég, ezért folytatta. - Szóval.....kiskoromban még szerettek, ugyanúgy, mint a testvéreimet, bár Mikael érezte, hogy nem az ő fia vagyok, ezért folyton vert és kínzott. De miután kiderült, hogy nem Mikael fia vagyok......akkor felerősödött ez az egész.
- És hogy derült ki, hogy nem Mikael az apád? - vágtam közbe.
- Amikor az anyánk vámpírrá változtatott minket.......megöltem az első embert és előtört a vérfarkas énem. Az anyám Esther megkötötte ezt az oldalamat. Szörnyű volt. Én kö......a fenébe is könyörögtem neki, hogy ne csinálja! - amikor ezt kimondta, az állam a padlót súrolta, de azért együtt éreztem vele, mert nekem is hasonló gyerekkorom volt. Az apám gyűlölt.....néha meg is vert..., az anyám pedig....végignézte ezeket és esze ágában sem volt segíteni rajtam. Gyakran tarkítottak kék-zöld foltok. A szenvedések sora 15 éves koromban ért véget, amikor a szüleim rejtélyes állattámadás következtében meghaltak. Ami tudjuk mit takar. Vámpírokat. Csak a tanács így akarja megnyugtatni a városlakókat, és a seriff Liz Forbes készségesen segít ezeket az ügyeket elsikálni. De egyszer úgyis lebuknak, ugyanis nagyon sok az állattámadás. Túl sok. Túl feltűnő. - Mi a baj? - érdeklődte meg Klaus, mert elbambultam. - Valami rosszat mondtam?
- Dehogyis csak.....meglepődtem mennyire hasonlítunk egymásra.....
- Ezt hogy érted? - nézett rám, mintha nem tudtam volna, mit beszélek.
- Csak az, hogy az apám engem is gyűlölt és vert, bár nem tudom mivel érdemeltem ezt ki, az anyám pedig ezeket szó nélkül tűrte, sőt tőle is kaptam néha pár pofont, nem is kicsit.... - törtek elő rég eltemetett emlékeim, és egy könny szökött a szemembe. Ezt látva Klaus magához húzott és megölelt. Ezzel a tettével meglepett, de jól esett, ezért visszaöleltem. Így voltunk egy pár percig, de egyszer Klaus eltolt magától és megcsókolt. Fantasztikus volt. Soha nem éreztem még ilyet. Minden egyes porcikám beleremegett. Amint véget ért ez a rövid élvezet, a szemembe nézett.
- Szeretlet Carly Adams....tiszta szívemből szeretlek.
- Én is szeretlek Niklaus Mikaelson. - ezzel hivatalosan is egy pár vagyunk. Nem érdekel ki mit mond.
Utána haza hozott....most itt ülök és a naplómat írom tele vidámsággal, ami reggel még nem igazán volt elmondható rólam, de most......fantasztikus érzem magam. Még most is bizsereg az ajkam. Sóvárgok a csókja után.
Nos hát ezért nem utálom már a vámpírságot, mert van kiért másnap felkelnem. Mert rátaláltam egy olyan "emberre", akinek ugyanaz a sors jutott, mint nekem. Szószerint rátaláltam másod önmagamra.
- Én csak...szóval.... - hebegett-habogott össze-vissza a reakcióm hallatán, és nem bírta volna kinyögni az istenért se, hogy mit is akar pontosan. Á nem! Neki előtte muszáj valamivel húznia az agyamat, mint általában. Pedig annyira vissza akarok menni aludni! Már épp készültem megszólalni, amikor bontotta a vonalat. Hallelujah! Gyorsan felsétáltam a szobámba és próbáltam vissza aludni, de sehogy se ment. Oh de jó, emiatt a barom miatt még aludni se tudok. Fél óra szenvedés után úgy döntöttem, hogy felöltözök, és elmegyek a Mystic Grill-be. Felkaptam valamit magamra, mivel nem igazán érdekelt, hogy mi van rajtam. Most nem. Pedig ez tőlem elég szokatlan, de most csak Tyler-en járt az agyam, és azon, hogy miért nem tudja felfogni, hogy nem akarok tőle semmit?! Különben ha akarnék is, akkor is van egy kis bökkenő.....névszerint Klaus Mikaelson. Fülig belém van zúgva - bár nem tudom mivel érdemeltem ki a figyelmét -, és nekem se közömbös ő. Amióta megérkezett Mystic Falls-ba, azóta nem bírom lerázni, és ezzel elérte, hogy legalább szóba álljak vele a szörnyű tettei után. Erre most tessék! Elárultam a barátaimat, akik mindenáron el akarják pusztítani őt. Én pedig pont most leszek szerelmes?! Ráadásul abba akit tiszta szívemből gyűlölnöm kellene?! Térj már észhez Cars, hiszen meg akarta ölni Elena-t, az egyik legjobb barátnődet! Mondjuk ez most teljesen hidegen hagy. Nem érdekel a kis Elena királynő. Egyszer, legalább egyszer hadd legyen már az amit én akarok, ne pedig az amit a többiek. Névszerint: szöszi Caroline, Elena királynő, az a barom Damon, nyuszievő Salvatore és persze a kis boszi. A gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki. Kelletlenül letrappoltam a lépcsőn és kivágtam az ajtót. Istenem mit keres ez itt?! Na most lett elcseszve a napom! Már csak ez hiányzott!
- Cars! - indult volna felém, de becsaptam az orra előtt az ajtót. Erre elkezdett dörömbölni. Sose adja fel?!
- Nyögd ki mit akarsz, aztán mehetsz amerre látsz!- tudom, tudom kicsit bunkó voltam, de akkor is! Elegem van már belőle! Mi lenne akkor, ha megtudná, hogy Klaus szerelmes belém, és nekem is tetszik? Vett egy mély levegőt és belekezdett a mondókájába.
- Én csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem valahová? - érdeklődte kérlelő bociszemekkel. Oh ha tudná, hogy ez nálam nem jön be!
- Nem! Azt hittem ezt már tisztáztuk, úgyhogy le lehet rólam szállni! - azzal a lendülettel a Grill felé vettem az irányt.
Mystic Grill....
Beséltáltam a szórakozóhelyre, ahol teltház volt. Megláttam a pultban Matt-et, az egyetlen olyan barátomat akiről tudom, hogy bármit elmondhatok neki, mert nem adja tovább senkinek. Ez manapság nagyon ritka.
- Hello Matt! - köszöntem kedvesen. A mai hangulatomhoz képest kedvesen. Neki persze rögtön feltűnt, hogy valami nem oké. Nem igaz, hogy miért kell mindig mindent észrevennie?! De azért jól esik, hogy valaki foglalkozik velem is nem csak a "drága" kis Elena-val. Szerintem Matt-től furcsa, hogy velem tőrődik inkább és nem pedig Elena-val, ugyanis Matt a kiskirálynő exe. Egyáltalán van még olyan pasi a suliban aki nem volt meg neki?!
- Szia Carly! - köszönt szintén kedvesen. Legalább neki jó hangulata volt. - Mi a baj?
- Semmi.... - próbáltam kibújni a válasz alól...kevés sikerrel.
- Ugyan már! Engem nem tudsz átverni, szóval?
- Tyler....
- Mit tett?
- Semmit csak egyszerűen rám van szállva, és azt akarja, hogy járjak vele. De én másba vagyok szerelmes.....mondjuk lehet, hogy nem kellene.
- Miért? - vágott értetlen arcot. Erre sóhajtottam egy nagyot.
- Mert...csak...bocsi, de ezt nem szeretném elmondani...
- Hát oké.....mit adhatok? - váltott témát, ugyanis látta, hogy ebből a beszélgetésből semmi jó nem fog kisülni.
- Lepj meg! - mondtam egy fokkal vidámabban.
- Értettem. - vágta haptákba magát, amitől elkapott a röhögőgörcs. Tuti ez volt a célja. Pár perc múlva egy koktéllal a kezében tért vissza.
- Wow! Ez remekül néz ki! - dicsértem meg remekművét mosolyogva.
- Parancsolj. Egy Atomic Cat koktél. - belekóstoltam és egyszerűen fantasztikus volt. Később még ittam pár ilyet, de még nem voltam részeg, és nem is terveztem leinni magam a sárga földig. Beszélgettünk egy pár órát. Egyszercsak betoppant az akivel a legkevésbé akartam most találkozni. Klaus. Próbáltam úgy a pult felé fordulni, hogy ne vegyen észre. Természetesen sikertelenül. Végülis miért is ne venne észre az 1000 éves ősi hibrid, aki történetesen belém van zúgva. Nagy mosollyal az arcán odasétált hozzám.
- Szia Cars!
- Klaus.... - mondtam unottan és kedvtelenül.
- Mi a baj? - hát persze az ő figyelmét se kerülte el.
- Komolyan.......mindenki ezt kérdezgeti tőlem! - azzal felálltam és kimentem az utcára. Ki akartam szellőztetni a fejem. Túl sok volt ez a mai nap. Sétálgattam a házak között. Hirtelen éles szúrást éreztem a bordáimnál. Meglőttek. Aztán még többször. Nem tudtam elkapni őket, ugyanis nem láttam merre vannak. Ahhoz túl részeg voltam. Pedig nem akartam sokat inni. Elkezdtem szédülni. Már csak sikolyokat hallottam, és azt hogy valaki a nevemet kiabálja. Majd minden elsötétült előttem. Innentől már csak abból tudom a történteket, ahogy elmesélték.
Pár órával később....
Kezdtem ébredezni és hallottam két férfi hangját. Az egyik biztos, hogy Klaus volt, a másik pedig minden bizonnyal Elijah. Veszekedtek. Azt már nem bírtam kivenni, hogy miért. Kár. Egyszercsak abbahagyták ezt a kis "társalgást", és egyikőjük a szoba felé vette azt irányt, amiben én feküdtem. Kinyílt az ajtó és Klaus lépett be rajta aggódó szemekkel.
- Cars.....jól vagy? - érdeklődte őszinte kíváncsisággal. Jól esett a törődése.
- Igen....fogjuk rá.... - erőltettem mosolyt az arcomra, majd az oldalam felé tévedt a tekintetem, ahonnan Klaus már kiszedte a lövedékeket. A hibrid megnyugodva fújta ki a visszatartott levegőt. Ezek után pár alap kérdést tett fel, végül elkezdtünk beszélgetni.
- Kérdezhetek valamit? - érződött a bizonytalanság a hangomból. Felült mellém az ágyra és a szemembe nézett. A tekintete fogva tartott.
- Persze. - mondta vidáman.
- Milyen volt a gyerekkorod? - tettem fel azt a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott. Erre Klaus arca elkomorult. Bárcsak ne tettem volna fel ezt a hülye kérdést! De belekezdett.
- Szar. - ilyet se hallottam még egy ősitől se. Azt hittem régen nem beszéltek így...mondjuk azóta eltelt jó pár év. - Az apám gyűlölt és folyton rajtam töltötte ki a dühét. Az anyám megvetett, és a legfőbb hibájaként tekintett rám. - látta rajtam, hogy ez nekem nem elég, ezért folytatta. - Szóval.....kiskoromban még szerettek, ugyanúgy, mint a testvéreimet, bár Mikael érezte, hogy nem az ő fia vagyok, ezért folyton vert és kínzott. De miután kiderült, hogy nem Mikael fia vagyok......akkor felerősödött ez az egész.
- És hogy derült ki, hogy nem Mikael az apád? - vágtam közbe.
- Amikor az anyánk vámpírrá változtatott minket.......megöltem az első embert és előtört a vérfarkas énem. Az anyám Esther megkötötte ezt az oldalamat. Szörnyű volt. Én kö......a fenébe is könyörögtem neki, hogy ne csinálja! - amikor ezt kimondta, az állam a padlót súrolta, de azért együtt éreztem vele, mert nekem is hasonló gyerekkorom volt. Az apám gyűlölt.....néha meg is vert..., az anyám pedig....végignézte ezeket és esze ágában sem volt segíteni rajtam. Gyakran tarkítottak kék-zöld foltok. A szenvedések sora 15 éves koromban ért véget, amikor a szüleim rejtélyes állattámadás következtében meghaltak. Ami tudjuk mit takar. Vámpírokat. Csak a tanács így akarja megnyugtatni a városlakókat, és a seriff Liz Forbes készségesen segít ezeket az ügyeket elsikálni. De egyszer úgyis lebuknak, ugyanis nagyon sok az állattámadás. Túl sok. Túl feltűnő. - Mi a baj? - érdeklődte meg Klaus, mert elbambultam. - Valami rosszat mondtam?
- Dehogyis csak.....meglepődtem mennyire hasonlítunk egymásra.....
- Ezt hogy érted? - nézett rám, mintha nem tudtam volna, mit beszélek.
- Csak az, hogy az apám engem is gyűlölt és vert, bár nem tudom mivel érdemeltem ezt ki, az anyám pedig ezeket szó nélkül tűrte, sőt tőle is kaptam néha pár pofont, nem is kicsit.... - törtek elő rég eltemetett emlékeim, és egy könny szökött a szemembe. Ezt látva Klaus magához húzott és megölelt. Ezzel a tettével meglepett, de jól esett, ezért visszaöleltem. Így voltunk egy pár percig, de egyszer Klaus eltolt magától és megcsókolt. Fantasztikus volt. Soha nem éreztem még ilyet. Minden egyes porcikám beleremegett. Amint véget ért ez a rövid élvezet, a szemembe nézett.
- Szeretlet Carly Adams....tiszta szívemből szeretlek.
- Én is szeretlek Niklaus Mikaelson. - ezzel hivatalosan is egy pár vagyunk. Nem érdekel ki mit mond.
Utána haza hozott....most itt ülök és a naplómat írom tele vidámsággal, ami reggel még nem igazán volt elmondható rólam, de most......fantasztikus érzem magam. Még most is bizsereg az ajkam. Sóvárgok a csókja után.
Nos hát ezért nem utálom már a vámpírságot, mert van kiért másnap felkelnem. Mert rátaláltam egy olyan "emberre", akinek ugyanaz a sors jutott, mint nekem. Szószerint rátaláltam másod önmagamra.
