Keringő a halállal 21. - "Itt nyugszik a szegény bűnös, Eleonore, imádkozz érette!"

- Rendben, de honnan tudjam, hogy hol van a sírja?
- Itt nyugszik a szegény bűnös, Eleonore, imádkozz érette! - miközben mondta, egyre halványult, végül eltűnt. Kol el akart indulni, de az első lépésnél megszédült. Megállt egy pillanatra, hátha megszűnik a gyomorforgató érzés, de mikor újrapróbálkozott a sétával minden elsötétült előtte, majd közelebbi ismeretséget kötött az anyafölddel.

Mystic Falls, Salvatore panzió...
A Salvatore fivérek hatalmas ajtócsapkodásra, és cipők trappolására lettek figyelmesek. Ezek után betoppant egy középkorú, őszes férfi.
- Nézzenek oda, mostanság az ősapucit is látni! - "üdvözölte" Damon cinikus éllel a hangjában. - Nah és ki ez a szexi cicababa?? - lépett a vörös hajú nő elé az idősebb testvér. Alaposan, és elég nyíltan végigmérte. A bámult személy ebbe belepirult. Feje teljesen elvörösödött, és ezt nem igazán tudta leplezni.
- Damon Salvatore vagyok. Neked mi a neved szépségem? - vilantott egy csábos mosolyt. A lány arca szinte már lángolt.
- Florencia Ramirez.
- Spanyol vagy?!
- Te meg nem hülye?! - vágott vissza. Damon erre nem szólt vissza.
- Szóóóóóóóóóóóóóvaaaal ősapuci! Mi szél hozott erre ezen a napsütésés délutánon? - adta elő drámaian.
- Majd megtudod! Addig is annyit kérek, derítsd ki hol vannak a gyermekeim! - parancsolgatott.
- Igenis Mr. Gyerekgyilkos! - röhögte el magát.

Chicago, Illinois állam...
Az ős lassacskán ébredezni kezdett. Kinyitotta szemeit, de nem azt látta amire számított. Még mindig abban a helyzetben volt, mint mikor megpillantotta Scar-t. Ami pedig a legmegdőbbentőbb, hogy még mindig Adriana-n feküdt.
- Mi a fene?! Hogy a picsába kerültem ide vissza?!! - tápászkodott fel, és égtelen ordibálásba kezdett. A vérfarkas lány értetlenül állt a történtek előtt.
- Miről beszélsz?! El se mentél!
- Ne hazudj! Tudom, hogy elmentem! Tudom! A saját két lábamon távoztam innen!! - mutogatott a lábaira, már-már az őrület határán.
- Kol, ez nem történt meg!
- Azt hiszed hülye vagyok?!!
- Igazából én már nem tudom mit higgyek! - a férfi erre nem válaszolt. Pár percig kínos csend uralkodott.
- Várj...lefeküdtünk?! - "kérdezte" ingerülten Kol.
- Te tényleg nem emlékszel semmire?! - nézett furcsán.
- Mire kéne?!
- Nem is tudom...például arra, hogy fantasztikus pár órát töltöttünk együtt!! - az ősinek még a lélegzete is elakadt. A szó a torkára forrt.
- ...Mi?! - jött ki végre hosszas erőlködés után egy hang a torkán. Úgy érezte, hogyha többet kéne mondania már nem biztos, hogy sikerülne neki.
- Nem hallottad?! Te. Lefeküdtél. Velem. - tagolta a mondatot.
- Nem, az nem lehet!!! Van pofád a szemembe hazudni?!! - üvöltötte akkora hangerővel, hogy a lánynak majdnem beszakadt a dobhártyája.
- De képzeld el, lehet!! - ezzel ott hagyta a dühöngő férfit. Neki pedig már fogalma sem volt arról, hogy mi az álom és mi a valóság. Nem volt közte határvonal. Határvonal, ami elválasztotta volna őket. Így mostmár folyamatosan félhet attól, hogy amíg ő a kis álomvilágában járkál, addig a valóságban mit tesz. Mérgében belerúgott egy hatalmasat a vele szemben álló székbe, ami a nagy erőtől összetört. Szétrombolta az egész helyiséget, majd távozott. A temető felé vette az írányt. Hitt abban, hogy amit látott, annak van valóságalapja. Legalábbis nagyon szeretett volna hinni benne. Ebben látta az utolsó esélyt a hibrid lány felélesztésére. A sírok közt kutatva járkált. Keresett egy bizonyos feliratot. "Itt nyugszik a szegény bűnös, Eleonore, imádkozz érette!" Bármennyire meresztgette gyönyörű csokoládébarna szemeit, ami most csakis szomorúságot tükrözött, nem talált semmit.
- Eleonore!!! - kiáltotta el magát. Semmi válasz. - ELEONORE!!!!!!!!  - itt is csak a visszhang adott választ. Mi van, ha csak egy rohadt álom volt, és ez az Eleonore nem is létezik?! Nem létezik az a személy aki feltámaszthatná Scar-t!! - erre a gondolatra majd' megszakadt a szíve. De erősnek kellett maradnia.



Túlvilág...
Scar amióta meghalt egyfolytában csak sírt, és sírt. Bárhogy, és bármennyien próbálták megvigasztalni, sosem jártak sikerrel. Nem szeretett volna békére lelni, hanem csak visszatérni Kol-hoz. De ezt senki sem értette meg, és amint ezt felhozta mindenki hátat fordított neki.
- Scarlett! - szólt egy női hang.
- Ayana...mit tettem amiért ezt érdemlem?!
- Semmit. Te csak meg akartad védeni őket, de nem tudtál felülkerekedni az átkon. Sajnálom. Ha te nem halsz meg, akkor ők fognak. És az senkinek nem lett volna jó.
- Engem csak az érdekelt, hogy Kol túlélje!! Klaus halála hidegen hagyott volna!! Azok után amit velem tett...megérdemelné, hogy ő szenvedjen helyettem!!
- Nyugodj meg...
- Hogy nyugodjak meg Ayana?! Amikor látom, hogy Kol az őrület szélén áll, és egy kis lökés csak ahhoz, hogy beleessen a szakadékba?!! - ordítozott. A vele szemben álló boszorkány próbálta csitítgatni, kevés sikerrel.


Chicago, Illinois állam...
Ahogy lépkedett a sírok közt, hirtelen megakadt a szeme egy néven. Amelia Mikaelson. Mi?!! Lépett közelebb, majd végigsimított a szépen kifaragott sírkövön. Ezt eddig hogy nem találtam meg?! Lesöpörte róla a port, majd elkezdte olvasni a dátumot, és a belevésett szöveget. Élt 1563-1589.
"Nevem Amelia.
Sokan engem szerettek és megvetettek.
Egyszer épít, máskor pusztít.
Egyik kezével életet ad, a másikkal elveszi.
Én vagyok az aki elérte a világ tetejét is.
Én aki még a tűzön és vizen is keresztül ment.
Én vagyok, kinek egykori lángja kialudt.
Én vagyok minden asszonynak lelke e világon.
A létezés a szerelemben van elrejtve.
Amelia vagyok.
Halál engem szólít.
Megfordulok, és magam mögött látom
A szerelmet mely egész életemnek értelmet adott."
- Ilyen nincs! - akadt ki.
- De van...rokonok vagyunk.


Túlvilág...
- Amelia! Lenne számodra egy feladatom!
- Parancsolj Ayana!
- Döbenntsd rá Tom-ot, a legújabb hasonmást a szörnyű igazságra. Hogy nem minden az, aminek látszik. De a hasonmásokról ne szólj semmit. Még. - a halott Mikaelson köddé vált.

Houston, Texas...
Tom amint álomra hajtotta a fejét, mikor megjelent előtte egy kép. Egy lányról. Egy lányról, aki a saját vérében fekszik. Aztán meghallott egy hangot. Mindenki meghal.
A halál mindenkinek kijár.
Úgy volt, hogy a kor fog végezni velem...legalábbis a terv szerint. 
Aztán megjelent előtte egy halott katona vérbefagyva, miközben a háttérben lövések zaja hallatszott. Mitchell-re dicsőséges golyózápor általi halál várt. Nem a hidegtől vacogva, egyedül, és rémülten. Majd megjelent előtte egy arc. Egy rideg semmitmondó tekintet. Nem hitte, hogy a halál előbb rámosolyog. Majd hirtelen megnőttek ennek az embernek a szemfogai, és elkezdett vicsorogni. Aztán meglátta Mitchell-t egy téren. Modern volt, így biztosra lehetett veni, hogy legalább száz évvel későbbi, mint az előző álomkép. A halál egy állandó tényező, amely mindannyiunk életében ott van. Mitchellében már nincs. Egy vámpír számára a halál nem a vég, hanem a kezdet. Ezek után egy házba került, aminek a sarkában egy lány ült. Szomorúan, és elkeseredetten. Hát itt tartok most. Elnéztek és elfelejtettek. Egyszerre természetellenes vagyok, és természetfeletti. Az alapvonal mellől figyelem a táncot. Engem legalább körbevettek a barátaim és a családom. Ha több nem is, ennyi azért jár nekem. Tudod mi a legrosszabb abban, ha valaki szellem? A magány. Bármit megadnánk egy morzsányi vigaszért. Az egymásnak feszülő bőrért, amiből tudom, hogy "igen, itt vagyok". Úgy kínoz, mint az éhség. A legalapvetőbb ösztön. Könnyen másokat is magunkkal ránthatunk a holtak világába, még úgy is, ha szörnyekké kell változtatnunk őket. Megjelent Tom álmában egy sebesült ember. Aztán ott vannak az olyanok, mint George. Akiknek meg kellett volna halniuk. Ám összetörten és véresen, mégis saját lábukon távoznak a balesettől. De milyen áron! Sebzetten. Átalakulnak. Hirtelen éles kiáltás hallatszott, amit morgás követett. Most már ők is szörnyek. Most születnek. A rémálmaink szereplői. Egy világító szempár nézett Tom szemébe. A csúnya, rossz farkasok. Majd szétnyílt a szája, és leharapta a férfi fejét, aki erre zihálva ült fel az ágyon.


Chicago, Illinois állam...
Hosszas keresgélés után Kol végre meglelte a kereset sírkövet.
- Eleonore!- amint ezt kimondta, előtte termett az álmában szereplő nő.
- Segíts! - mondta, majd köddé vált. Az ősi betörte a kripta bejáratát, és leemelte a sírkövet. Meglátta a nőt. Gyorsan megharapta a csuklóját, majd belecsepegtetett pár cseppet a halott szájába, aki több óra után éledezni kezdett.
- Most rajtad a sor, hogy segíts! - nézett komolyan a férfi.


Mystic Falls...
Mikael SMS-t kapott. Damon volt.
Rebekah New Orleans-ban éldegél, míg meg nem hal.
Klaus Párizsban van, és leölte már a fél várost. 
Elijah Jacksonville-ben játsza az erkölcsösség szinonimáját. 
Kol pedig Chicago-ban próbálja feléleszteni azt az áruló ribancot.