Véres csók 1. - Megjön a gyilkos, sikít egy város

Az okoskodásból sosem lesz gyilkosság; gyilkos ösztön kell hozzá, hogy rávesse magát az áldozatra, éhség vagy szenvedély, hogy szétmarcangolja. 

Emile Zola

- Rég találkoztunk, Miss Petrova! - heves csókcsatába kezdtek, de egyszercsak a lány eltolta magától Kol-t.
- Ne! Ezt nem szabadna! - tiltakozott.
- Miért nem, Szívem? - vágott értetlen arcot a férfi.
- Nem értheted...
- Roxy, nem vagyok se süket, se hülye, hogy ne értsem meg amit mondasz! - hangszíne kezdett átváltozni dühösre.
- Tudom, de....
- Nincs de! Mondd már! - a lány fenyegetően közelebb lépett, majd az ősi füléhez hajolt
- Emlékezz mi történt legutóbb! - amint kimondta, elsuhant, és erőteljesen becsapta maga után az ajtót. Kol-t még mindig rázta a hideg Roxy hideg lehelete és hangszíne miatt.


Mystic Falls, Rendőrkapitányság...
- Újabb állat támadást jelentettek a keleti határnál! - sétált be az egyik járőr, és lecsapta a kezében tartott mappát a seriff íróasztalára. Liz Forbes kinyitotta a dossziét, amiben az áldozatokról készített képek, bizonyítékok, és feljegyzések sorakoztak. Elborzadva nézte végig a benne rejlő dolgokat, végül felnézett egyik kollégájára.
- Ideje lenne szólni az országos rendőrkapitányságnak! Túl sok az állat támadás! Én pedig már kezdek kételkedni abban, hogy ezeket a gyilkosságokat valamiféle állat követte el... - intézte az utolsó mondatot inkább csak saját magához, de így is meghallották az irodában tartózkodók. Egyikőjük sem szólt semmit, csak bölcsen hallgattak. A nő felpattant a helyéről és haza felé vette az irányt.

10 perc elteltével...
- Caroline!!
- Neked is szia anya! - sétált le az emeletről komótosan. - Mi ez a háborús hangulat?
- Beszédem van veled! - invitálta a nappali felé lányát Liz.
- De mi ilyen fontos?!
- Nem tudod?! Az emberéletek, amiket te oltottál ki a barátaid segítségével!! Vagy netalántán egyedül!?
- Mi a franc?! Te normális vagy!? Honnan vetted ezt az eget rengető baromságot?! - háborodott fel a megvádolt személy.
- Onnan, hogy tudom mi vagy!!
- Na és?! Mi van ha az vagyok?! Mi van, ha egy vadász vagyok, egy gyilkos?! Mi van, ha a véremben van az emberek jelentéktelen kis életének a kioltása?!! Akkor már rögtön én vagyok a tettes?!! Egyáltalán számításba vetted azt, hogy a lányod vagyok?! Vagy talán azt csináltad a rendőrségen, hogy: "Hello, a nevem Liz Forbes, a város seriffje vagyok, és tudom ki ölte meg azt a sok embert!! A lányom, Caroline, aki történetesen vámpír!! Fussatok, és karózzátok meg, mert én nem vagyok hajlandó egy fedél alatt élni egy szörnyeteggel!!" Ugye fején találtam a szöget?! - a nő köpni-nyelni nem tudott Care indulatossága miatt. Nem tudta feldolgozni az előbb hallottakat, legfőképp azt nem, hogy lánya ezeket a rettenetes dolgokat gondolja róla. Úgy tekint rá, mint valami utolsó senkire.
- Nem, dehogyis! Csak azt gondoltam, hogy mivel vérszívó vagy...
- Na tessék! Megint kezdődik elölről az egész!! Ide figyelj! Nyugodtabb találj ki rám "jobbnál-jobb" gúnyneveket, mint például vérszívó, vérszopó, mészáros, élőhalott, szörnyszülött, és még sorolhatnám! Szóval egy a lényeg! Nyugodtan, mert magasról leszarom, mit gondolnak mások! Nekem csak az a fontos, hogy ÉN jól érezzem magam, és ha ehhez az kell, hogy eltiporjak mindenkit, ám legyen! Az se érdekel különösebben, ha te is benne vagy ebben a "mindenkiben"! Ahogy Damon mondaná: ez csak egy járulékos veszteség! Egy ici-pici értéktelen járulékos veszteség!! - mutogatta ujjaival azt az "ici-picit", majd elsuhant. Távozását hatalmas ajtócsapódás jelezte. Megremegett az egész ház dühös lendületétől. Liz lefagyva állt a nappali közepén, majd sírva rogyott a földre. Fájt neki amit lánya a fejéhez vágott. Soha nem érzett még ilyen ürességet ott belül, a szívénél. Egyáltalán nem bánta meg amit mondott, csak amiatt érezte rosszul magát, ahogy Caroline reagált.

***

A Petrova lány éhes tekintettel rótta az utakat. Hirtelen megérezte a vér csábító illatát. Lelassított. Figyelte egy ideig, hogy mi is történik, vagy épp történt, de semmin nem akadt meg szeme. Sikítást hallott. A hang irányába indult, mikor megpillantott egy rég nem látott "kedves" ismerőst. 

- Katerina! - kiáltott oda. Az említett személy a hang hallatán összerezzent. 

- Roxanne! - hátrált pár lépést. 

- Lám, lám, lám! Még emlékszel rám! Talán még sem vagy olyan retardált, mint azt több száz éven át hittem! - villantott gúnyos mosolyt. A vámpírnő nyelt egy nagyot. 

- Mit keresel itt?! 

- És még te vonsz kérdőre engem?! Szerintem neked nem lenne semmi keresnivalód itt, Mystic Falls-ban, ha nem szeretnéd még egyhamar a szívedet a hőn szeretett kis hasonmás testeden kívül találni! 

- Ezt most vegyem nyílt fenyegetésnek?!

- Annak veszed aminek akarod, te Petrova ribanc! - közeledett fenyegetően Katherine felé. 

- Állj meg ott ahol vagy!

- Mi az?! Nem tán félsz?! Nocsak, nocsak! A nagy Katerina Petrova fél a gonosz elődjétől! Ez olyan cuki, nem gondolod?! Már annyira cuki, hogy meg kéne öljelek! Megöljelek, vagy ne?! Megöljelek vagy ne!? - vette fel töprengő arckifejezését. - Természetes, hogy az előbbi! - suhant a vámpírnő elé, majd benyúlt a mellkasába. Mélyen a szemébe nézett, de nem szabadította meg életet adó szervétől. Kirántotta kezét, ami csupa vér volt, az előbbi kis akció miatt. - Szerencséd van! Legközelebb nem leszek ilyen kegyelmes! Most pedig jól jegyezd meg amit mondok! Ha még egyszer meglátlak Mystic Falls-ban, vagy akár a városnak a közelében, egy hasonmással kevesebb lesz! Értve?! - Kath-nek kihagyott egy dobbanásnyit a szíve, de félve bólintott. - Én is pont így gondoltam! Menj! - parancsolt rá. Az pedig kapva-kapott az alkalmon és vámpírsebességre váltott. A kiéhezett vámpírlány elindult az erdő felé, friss, meleg vér reményében. Amint odaért, megpillantott három túrázót. Halál nyugodtan az egyik mögé sétált. 

- Búú! - az előtte álló ember ugrott egyet ijedtében. 

- Ember!! Mi a fenét keresel te itt?! 

- Ohh drága, csak azért jöttem, mert halálszagot éreztem! - jelentette ki közömbösen. 

- Márpedig itt nem halt meg senki! - állította magabiztosan.

- Még! - kacsintott rá a fiúra, aki erre értetlen arccal nézett vissza.

- Ezt meg hogy érted? - szólalt meg a másik. A harmadik, aki lány volt, elment faágakat gyűjteni. Szerencséje van! Vagy várjunk csak! Mégsem! Könnyedén megtalálom! 

- Valami baj van azzal a parányi agyaddal?! De a gyengébbek kedvéért... - mutatott átváltozott arcára. 

- Mi...mi vagy te?! - érdeklődte remegő hangszínen. 

- A legrosszabb rémálmod! - vetette rá magát a beszédesebb fiú ütőerére. Szétmarcangolta áldozata nyakát, nem törődve a feltűnésmentességgel. Eközben a másik elslisszolt. Vagyis csak szeretett volna. De nagyon. Roxy egy pillanat alatt előtte termett, és kiszívta az összes vérét. A lány társuk épp akkor tért vissza a tűzifa gyűjtésből. Ledöbbenve állt a történtek előtt. Két barátját látta maga előtt fej nélkül feküdni. Ez egy embernek sok. Ekkor lépett elő a Petrova lány. 

- Szia! - villantott egy negédes mosolyt. 

- Ki vagy te?! És mit tettél?! 

- Na na na! Nem illik így beszélni a saját, személyreszóló gyilkosoddal! 

- Mi?! - amint ezt kimondta, Roxy fogai a nyaki ütőerére tapadtak. Bárhogy próbálta eltolni magától támadóját, nem sikerült neki. Végül annyira legyengült, hogy csak a lány tartotta meg, nehogy összesen, miközben issza a vérét.  Pár másodperc után kitépte fogait belőle, száján és fogain végigcsorgott az éltető nedű. 

Salvatore panzió...

Damon épp whiskey-t iszogatott, amikor a hasonmás belépett az ajtón. 

- Áhh hello Elena! Már vártalak! 

- Bocsika, de nem Elena vagyok! 

- Mit akarsz Katherine?! 

- Nem talált szivi!