Rihanna- Cry
"Próbálta elfojtani feltörő könnyeit, próbálta lenyelni a gombócot, amely a torkát szorította, próbálta elfojtani a gondolatait, amelyek eldönteni készültek mindent. Úgy érezte, az egész világgal meg kell küzdenie, hogy a számításait keresztül ne húzzák. Küzdött azokkal, akik engedély nélkül a világába léptek. (...) Úgy érezte, egész élete csak küzdelem és küzdelem és küzdelem. És most itt ül, és a saját érzelmeivel is meg kell küzdenie. Úgy érezte magát, mintha száz meneten lenne túl, mintha ellenfelei minden ütése, rúgása célba ért volna. Elfáradt. Az izmai fájtak, a védekezése szétesett, a sebei pedig nem gyógyulnak már olyan gyorsan. /Cecelia Ahern/
-
Uralkodj a magad fajtán, te elfajzott, utolsó, senkiházi korcs! - mondta az "egy perced van, hogy fuss!" hangszínén. Niklaus-nak túl ismerős volt a hang ezért megfordult. A lélegzete elakadt, a szíve pedig kihagyott egy dobbanásnyit. - Egyszóval: ha kell a város, ahhoz előbb engem kell megölnöd. Megint. - a hibrid szája egy meglepett "o" betűt formált. - Na mi van drága? Elvitte a cica a nyelved? - szekálta őt a lány.
- Ez meg...hogy a francban lehetséges?! - fakadt ki a férfi.
- Szeretnéd tudni, mi?! - hergelte tovább.
- Elmész te a... - ám a lány közbe vágott.
- A-a-a! - mozgatta jobbra-balra mutató ujját. - Nem illik így beszélni egy hölggyel! Neked nem tanították meg gyerekkorodban, hogy mi az az illem?
- Még te beszélsz ribanc?! - válaszolt kérdésre kérdéssel lenézően. Erre az előtte álló személy csak hangosan felkacagott.
- Eléggé magabiztos vagy, ahhoz képest, hogy nem sokára alulról szagolod az ibolyát, édesszívem. - kacsintott rá, egy fölényes mosoly kíséretében.
- Biztos alaposan végig gondoltad ezt a fenyegetés dolgot? - tárta szét kezeit kíváncsian. Mégis, volt valami hideg és gonosz a hangjában, ami másokat már rég visszavonulóra késztetett volna. De Scar nem ilyen volt. Ő nem félt. Nem félt a haláltól, mert már átélte azt.
- Szerintem te is tudod, hogy igen. Ja, és remélem nem gondoltad komolyan azt, hogy meghátrálok a burkolt fenyegetésed miatt? - mosolyodott el negédesen a hibrid lány.
- Nem, de egy próbát megért. - viszonozta a gesztust Klaus.
- Próbálkozni mindig lehet. - nevetett fel ismételten. Az az önelégült vigyor, ami ott játszott az arcán szinte levakarhatatlannak tűnt.
- Térjünk vissza a tárgyhoz drágám. Mi a francot keresel itt? És egyáltalán, hogy-hogy életben vagy?!
- Enyém a város. Akkor vagyok itt, amikor csak akarok. Egy egyszerű varázslattal vagyok életben. És mielőtt megkérdeznéd, igen, még mindig dühös vagyok, amiért megöltél. - döntötte oldalra fejét.
- Sejtettem, hogy még haragszol.
- A haragszom, az gyenge kifejezés. Kitudnám tépni a nyelved, és a torkodon keresztül szaggatnám ki a gerincedet a helyéről. Utána egyesével letépném a karjaid és feldugnám a seggedbe. Mindezt miután kikapartam a szemed egy kiskanál segítségével. Mosolyogva.
- Neked aztán tényleg beteg agyad van! Halálodban megzakkantál, vagy mi van?! - akadt ki teljesen Niklaus.
- Mert? Nem hiszed el, hogy megtenném? Ráadásul teljesen hidegvérrel.
- Figyelj, elegem van a hülyeségeidből. Még találkozunk. - azzal a lendülettel elsuhant.
Canada
A legifjabb Mikaelson fiú önfeledten rótta az utakat, csakis arra gondolva, hogy milyen remek is mostanság az élete. Megismerkedett egy lánnyal, aki boldoggá tette. Amiee fülig szerelmes volt az ősbe. Kol viszont a szíve mélyén tudta, hogy nem szereti viszont. Ő sem tudja megmondani, hogy miért van együtt vele, csak egyszerűen úgy érzi, hogy ennek így kell lennie. Az elejétől fogva úgy érezte. Volt valami furcsa a lányban, mintha emlékeztette volna valakire, de bárhogy törte a fejét, nem bírta megmondani kire. Volt valami, ami megfogta Kol-t. A hosszú szőke hajától kezdve, a bársonyos hangjáig.
Viszont egy valami nem stimmelt. Az álmai. Mindig ugyanazt álmodta. Hónapok óta. Egy tisztáson állt, ami tele volt különféle csodálatos virágokkal. Aztán a teste, akarata ellenére elindult. Minden egyes alkalommal egy sírkőhöz vitte a lába. Azt nem látta, mi van ráírva. Aztán egy lány állt neki háttal. Bárhogy próbált az arcához közel érni, előtte mindig felébredt. Úgy vélte ez valami jel lehet, és a tudatalattija próbál neki üzenni valamit. Már teljesen kikészült ezektől. Amiee-nek pedig nem mondta el soha, hogy ezek miatt az álmok miatt, hiányérzete támadt, amit nem tudott semmivel magyarázni, mivel mindene meg volt.
New Orleans
- Scar, mi volt ez az előbb?
- Milyen előbb? - kérdezett vissza.
- Amikor Klaus-szal beszéltél.
- Igen beszéltem vele, és?
- Az a fontos, ahogy. - nézett jelentőségteljesen Marcel.
- Dühösen? Vagy mire gondolsz? - adta az értetlent a lány, pedig nagyon is jól tudta, miről van szó.
- Nem. Inkább, mintha... Szomorúság is vegyült volna a hangodba. - elmezte.
- Miből gondolod ezt? Egyáltalán nem vagyok szomorú. Mindenem meg van. - próbálta menteni a menthetőt.
- Nem, nincs meg mindened. Nagyon jól tudod.
- Marcel, figyelj. Én már rég túlléptem rajta.
- Igen? Akkor, miért nem mondtad ki soha a nevét? Félsz, hogy összetörsz? - tapintott gyenge pontra.
- Én sosem félek.
- Átlátok rajtad. Ahhoz túl régóta ismerlek, minthogy ezt beetesd velem. - oktatta ki.
- Nem hiányzik, érted?!
- Futni hagytad! Pedig csak segíteni akart!
- Nem hagytam futni! Csak segítettem neki!
- Scar, valld be. Eldobtad őt. Eldobtad azt a fiút, aki bármit megtett volna érted. Eldobtad azt a fiút, aki mindenét neked adta, és bízott benned. Eldobtad azt a fiút, aki mindent beleadott, hogy ott lehessen neked. Eldobtad azt a fiút, aki elküdött magától mindenki mást, mert bebeszélte magának, hogy nem bízhat bennük. Eldobtad azt a fiút, aki az egész világot benned látta. Eldobtad azt a fiút, aki keresztül ment a poklok poklán, csak hogy veled lehessen. Eldobtad azt a fiút, aki hajlandó volt várni, ameddig csak kellett, hogy a tiédnek hívhassa magát. Eldobtad azt a fiút, aki még mindig akart téged, miközben te semmiként kezelted. Eldobtad azt a fiút, aki hónapokat töltött reménykedve, hogy ti ketten végül együtt lesztek. Eldobtad azt a fiút, aki sokáig fent maradt, azon izgulva- hogy jól vagy-e. Eldobtad azt a fiút, aki továbbra is annyi mindent megtett érted, még ha tudta is, hogy semmit nem kap cserébe. Eldobtad azt a fiút, aki nem hallgatott azokra, akik rosszat mondtak rólad. Eldobtad azt a fiút, aki az egyetlen támaszod volt a bajban. Aki minden egyes hibád ellenére is szeretett téged. Eldobtad őt. És tudod mit? Elveszítetted örökre. - replikázta szívbemarkolóan, amitől a lány bekönnyezett.
- Nem, nem, és nem! Nem ezt tettem! Én csak jót akartam neki! Azt akartam, hogy ne szenvedjen miattam! Azt akartam, hogy éljen, ne csak létezzen! Mellettem kész érzelmi roncs lett! Nem akartam, hogy megölje magát miattam! - ordította, miközben záporoztak a könnyei.
- Nincs igazad, mert ő még mindig szeret, ahogy te is őt.
- Nem, ő már nem szeret. Elfelejtett.
- Nem, nem felejtett el. Lehet, hogy van egy barátnője, aki szereti őt, de ő nem szereti viszont. Csak téged szeret. Lehet, hogy már nem emlékszik, ami megint csak miattad van, de attól a tudatalattija üzen neki, hogy ez így nincs jól.
- De, nagyon is jól van így.
- Jól van az, hogy egy olyan lánnyal próbál téged helyettesíteni, aki a hasonmásod lehetne?!
- De ő ezt nem tudja Marcel. A lényeg az, hogy ő boldog legyen.
- Igen? És veled mi van? Te szenvedhetsz? Mert szerintem te is ugyanúgy megérdemled a boldogságot, ahogy ő.
- Ez nem igaz.
- Nélküle egy senki vagy érzelmileg.
- Tudom, de nem érdekel. Inkább ne érezzek semmit, mint hogy fájjon, minden egyes rosszul elejtett mondat.
- Szánalmas vagy.
- Már miért lennék az? Mert elengedtem őt, vagy mert még mindig haragszom Klaus-ra, amiért megölt?
- Na ez meg a másik. Kissé elvetetted a sulykot, amikor beszéltél vele nem gondolod?!
- Nem, egyáltalán nem gondolom.
- Miért vagy még mindig ennyire pipa rá? Hiszen ő csak a saját életét védte. Úgy csinálsz, mintha egy egész várost lemészárolta volna, és nem csak egy vámpírt.
- Tudni akarod, miért viselkedek így vele? Miért veszem fel az álarcot, amikor beszélgetünk?
- Örülnék neki, ha elmondanád.
- Mert mindig sírhatnékom van miatta.
- Még mindig szereted?!
- Nem! Hülye vagy?!
- Akkor?!
- Nem csak engem ölt meg akkor a temetőben. - itt már kezdtek hullani újból a könnyei.
- Nem értelek Scar, miről beszélsz?
- Terhes voltam, te pöcs! - ennél a kijelentésénél már rázkódott a zokogástól.
- Mi?! Ez lehetetlen!
- Most pedig sikerült elérned, hogy lelkileg összetörjek. Gratulálok. - majd elrohant.
"...és utálod a pulzusod, mert azt a hatást kelti, hogy élsz, holott belül halott vagy."
